Felkészítő terem

-Áhh.. Hidd el nekem reménytelen.. Én még arra sem tudtam volna rávenni, hogy a vőlegény ruhát kicserélje.. és ezt az egészet Angelica apja akarja első sorban.. Kizárt, hogy bármi is változna.. .Nem érdekes.. amúgy sem változtatna a dolgokon.. Már csak aludni akarok és elfelejteni az egészet... Aztán holnap meg már úgyis mindegy...- Megfogtam Yamuraiha felém nyújtott kezét de elhatároztam amíg ő nem nyitja ki az ajtót én sem fogom. Nem fűlött a fogam hozzá, hogy ismét szeme találjam magam a röhögő-zokogó-dühöngő hármassal...

Az a néhány szó megütötte a fülem. Aludni akar? Elfelejteni? Akkor honnan a fészkes fenéből vette az a kettő hogy legénybúcsút akar? Gyanakodva vontam fel a szemöldököm. Azt hiszem egy hosszú beszélgetésem lesz velük...
- Beszélj első körben a lánnyal... Angelica ugye? Ez rátok kettőtökre tartozik, és ketten már határozottabban tudtok fellépni ellene. Egy próbát megér, nem?
Ezzel kinyitottam az ajtót és kiléptem rajta. Olyan csúnyán néztem Sinbadra és Sharrkanra amilyen csúnyán csak tudtam.

Értetlenül nyugtáztam Yamuraiha szúrós pillantását. Nem tudtam mire vélni. Még egyszer belefújtam volna az orrom Darius köpenyébe, de a kezembe nyomott egy zsebkendőt. Már épp megszólt volna Sasan feje, de közbevágtam.
- Darius király. Lenne egy kérésünk, már ha nem okozunk vele túl sok kellemetlenséget. Mivel ez Spartos utolsó estélye a nagy nap előtt, arra gondoltunk, hogy ha minden előkészület megvan, kaphatna-e néhány szabad órát. Jó lenne kicsit feleleveníteni a régi emlékeket és hasonlók. Mégiscsak élete eddigi legnagyobb lépésére készül és hátha ez is hozzájárul ahhoz, hogy jobb... férj legyen.
Még mindig furcsa volt, hogy Spartos, az az ártatlan fiú, aki nem annyira rég még egy nőre ránézni sem mert, most a nősülés küszöbén áll.

Dühösen intettem neki, hogy vihetik Spartost, de megfogadtam, ha visszatér, nem teszi zsebre azt amit kapni fog ezért az arcátlan viselkedésért. Mégis csak több volt a soknál ez a kirohanása. Szerencséjére, még nekem is volt egy kis dolgom, ezért nem is vártam meg, hogy elmenjenek, fogtam magam és kisétáltam a teremből.

Miután Darius kiment odaálltam eléjük.
- Ti ketten! - mutattam Sinbadra és Sharrkanra. - Beszédem van veletek! - ezzel elkaptam a köpenyüket és elkezdtem kivonszolni őket a teremből.

Egyedül maradtam a nagyteremben. Pár percig csak álltam ott, nagyon jól esett ez a csend... na meg kicsit nehezen vettem rá magam, hogy egy ilyen kínos témáról beszéljek négyszemközt Angelicával. Végül nehézkesen bár, de megindultam a menyasszonyi rezidenciát rejtő folyosó felé.
Halkan bekopogtam. Kisvártatva egy szolga dugta ki a fejét az ajtón. Megmondtam neki, hogy hívja ide Angelicát, majd egy bólintással el is tűnt az ajtó mögött. Amíg vártam zavartan a cipőm orrát kezdtem bámulni. - Hogy kezdjek bele ebbe? Lehetne ez ennél kínosabb? Aztán nyílt az ajtó és megjelent a hercegnő. Nyilván most lehettek nála a fodrászok mert a hajában rengeteg kész és félkész fonat volt...
-Angelica-san.. öhmm.. Remélem tud rám szánni pár percet... Beszélnünk kell.. Fontos lenne...

Meglepetten álltam fel, mikor a szobalány bejelentette, hogy Spartos-sama kíván velem beszélni. Éppen a hajamat készítették, viszont még több óra volt a befejezéséig. Így félkész frizurával indultam el kifelé. Még gyorsan belepillantottam a tükörbe, hogy ellenőrizzem a megjelenésemet.
Az ajtóban tényleg Spartos-sama volt. Valamit még nem beszéltünk volna meg?
- Természetesen. Fáradjon be... - kinyitottam az ajtót és egy apró kis társalgószobába vezettem, ami az előtérből nyílt.
Egy kandalló, egy kávézóasztal, három fotel és egy kisebb komód volt mindössze benne. Intettem a szobalánynak, hogy hozzon nekünk teát. Gyors és fürge volt, térült-fordult és már töltötte is a gőzölgő italt. Miután elhagyta a szobát Spartos-samára emeltem a tekintetemet.
- Gondterheltnek tűnik... történt valami az előkészületek alatt? Mégiscsak azt a... - kerestem a megfelelő szót. - ... régi darabot kell viselnie az esküvőn?

Zavartan, lehajtott fejjel ültem a nagy fotelban... Hogy lehetne egy ennyire kínos témába csak úgy spontán belekezdeni??? Jobb ötletem nem lévén, felkaptam a csészét és nagyot kortyoltam belőle. Persze a tea még tűzforró volt de bunkóság lett volna visszaköpni így hagytam, hogy végig égesse a torkomat. Így plán beletelt egy kis időbe mire meg tudtam szólalni de legalább tudtam várni a kínos beszélgetés megkezdésével.
-khm.Nem.. a ruha...Az tökéletes, minden a legnagyobb rendben van vele. Igen.. -Mikor ránéztem, furcsán nézett rám ezért ismét lesütöttem a szemem...- Végül aztán rászántam magam és belekezdtem
- Az ok amiért itt vagyok..-ismét ránéztem és éreztem, hogy fülig elvörösödök, így inkább belebámultam a gőzölgő teába. - aaa-- amiért itt vagyok.. Az a nászéjszakánk... T-talán érti miről beszélek.....-Legalábbis nagyon reméltem, hogy érti mert ez így is elég kellemetlen volt, örültem volna ha nem kell jobban részleteznem...

Én is a számhoz emeltem a csészét, ami vártam hogy Spartos-sama belekezd a mondandójába. Pont akkor kezdett bele, amikor belekortyoltam. Természetesen, ahogy meghallottam azt a bizonyos szót, félrenyeltem és hangosan elkezdtem köhögni.
Gyorsan letettem a csészét és egy zsebkendőt a szám elé fogva, percekig köhécseltem.
- A... a... nászéjszaka...?
Ijedten és még meglepettebben pislogtam rá. Mit lehet a nászéjszakáról beszélni? Mármint... így is eléggé féltem tőle, és ő még beszélni akar róla...

Nagyot bólintottam. Gondoltam, jobb ha most azonnal rátérek a lényegre de valahogy nem ment, a szám teljesen kiszáradt. ismét belekortyoltam a teába és csak utána tudtam nagy nehezen megszólalni.
- Nos... igen.. a nászéjszakáról.. Szóval.. Mint maga nyilván tudja van az a bizonyos régi szokás... amikor.. a..- eldöntöttem, hogy jobb gyorsan túl lenni ezen az egészen- A MAGA ÉDESAPJA ÉS AZ ENYÉM IS BENT AKAR LENNI A SZOBÁBAN SŐT A NAGYANYÁM ÉS SINDRIA KIRÁLYA IS.

Egy percre mintha megmerevedtem volna. Mármint... tudtam erről a szokásról... és arról is hogy ezt körübelül 50 éve már nem alkalmazták. Még a nemesi családokban sem. Apám sosem említette, hogy efféle... vágyai lennének.
- Hogy micsoda? Dehát... ez a szokás... már évtizedek óta nem... Istenem... - a kezembe temettem az arcomat.
Egyáltalán nem erényes érzések dúltak most bennem. Dühös voltam. Így is teljes mértékben zavarban voltam az egész témától, mivel az én családomnak és Spartos-sama családjának összes női tagja, valamilyen okból kifolyólag azt hitte, hogy pont ő az aki felvilágosít engem az ilyen dolgokról. Holott már a zárdában felvilágosítottak, amikor először... szóval amikor nővé értem. Mellesleg a Tízparancsolat szerint bűnt fogunk elkövetni. Nem volt rá semmi szükség, hogy mások is nézzék, amikor a férjes asszonyok örök bűnébe esek.
Felnéztem Spartos-samára.
- Tudom, ez most engedetlenül fog hangzani... szégyellem is magam miatta, hogy ilyen gondolatok fordulnak meg a fejembe édesapám ellen... de... nem lehetne tenni ellene valamit?

Nem mertem felemelni a fejem, úgy válaszoltam.
- Próbáltam már beszélni apámmal... Egyáltalán nem hajlott a dolog elhalasztása felé.. Mindenképpen ragaszkodnak hozzá.. Mert a maga édesapja.. nos szóval.... - hangosan kifújtam a levegőt- Kételkedik az ön... érintetlenségében.....

Kimeredtek a szemeim.
- HOGY MI?! - kérdeztem az illedelmesnél kicsit hangosabban. - Elnézést.
Átgondoltam a dolgokat. Nem adtam soha apámnak indokot, hogy kételkedjen bennem. Viszont ha tényleg ez az oka... ezt elég egyszerűen orvosolhatjuk. Kérdés, ha megbizonyosodik az ártatlanságomról, eláll e ettől az óhajától, vagy már mindannyian túlságosan beleélték magukat. De egy próbát mindenképpen megér, hogy beszéljek vele. Minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy ők ott üljenek és nézzék ahogy...
- Beszélek apámmal. - álltam fel a fotelból. - Esetleg... elkísérne? Talán, ha mindketten kifejezzük fenntartásainkat az üggyel kapcsolatban, megértőbbek lesznek és elállnak ettől az időmúlt hagyománytól.

Nagyon megkönnyebbültem, hogy Angelica is ellenzi ezt az egészet. Ha ő beszél Lord Saenussal minden megoldódik! De, hogy én is menjek? Hát... Nem szerettem volna látni a jövendőbeli apósom arcát, ahogy egy ilyen témát hozok fel előtte... nagyot nyeltem. Aztán ránéztem Angelicára aki reménykedve pillantott rám.
- Nos... Önnel megyek.. ez csak természetes.- Mondtam sokkal határozottabban annál mint ahogy valójában éreztem. Kinyújtottam Angelica felé a kezem, hogy felsegítsem a fotelból. Még az ajtót is kinyitottam előtte.
Pár lépés távolsággal mentem utána, elvégre fogalmam sem volt hol találjuk Lord Saenust , na meg nem is mertem mellette haladni..a végén még ezek a sasaniak erre is azt mondanák, hogy perverz vagyok. ..
Már áthaladtunk a másik épületszárnyba amikor kiabálást hallottam a hátam mögött.
- Spartos-sama! Spartos-sama! Üzenetet hoztam önnek!- Egy szolga futott utánunk.Amint odaért hozzánk meghajlás gyanánt szó szerint lehasalt a földre- Bocsássanak meg, hogyha megzavartam önöket!
- Ehh.. nem dehogy... semmi gond.. Miféle üzenet?
-Sindria királya üzeni, hogy találkozni szeretne önnel! Lent a kertben vár magára! Azt kérik siessen.
Értetlenül néztem le a szolgára aztán kitekintettem az ablakon. a nap épp lemenőben volt. Hova a fenébe hívnak ezek ilyenkor e..... Aztán hirtelen leesett! Sinbad megértette! Értette a célzást! Elvisznek innen! A szívem heves dobogásba kezdett. Hát mégis megmenekültem!
-Mond meg nekik, hogy pár perc és ott vagyok!- ezzel intettem neki, hogy elmehet, és abban a percben már el is tűnt a folyosóról.
Végre! Végre vége lesz ennek az egésznek!Gyorsan! a Szobámba kell mennem.. azt hiszem csak egy utazóruhát viszek é... ekkor ránéztem a mellettem álló Angelicára.... És minden mást kitörölt a fejemből... csendesen mosolygott rám. én meg csak bámultam..
Öhm.. nos úgy tűnik... Mégsem tudok önnel tartani az édesapjához...- mondtam egészen halk hangon... Őszintén sajnálom Angelica-san- ezzel bocsánatkérően letérdeltem elé, úgy ahogy a bátyám, ahogy a lovagok szokták-A szó szoros értelmében mardosott a bűntudat de nem azért mert nem kísérem el az apjához... hanem mert mit sem sejt arról, hogy pár perc múlva a vőlegénye meglép az országból.

Csak pislogtam, amikor Spartos-sama letérdelt előttem. Azért ekkora tragédia nem történt...
- Jajj ugyanmár... erre igazán semmi szükség. Menjen csak nyugodtan, hiszen a barátai, hosszú idő óta nem találkoztak. Biztos rengeteg megbeszélnivalójuk van. Én egyedül is tudok beszélni apámmal. - felsóhajtottam. - Valószínűleg úgysem két percig fog tartani ez a beszélgetés.
Mikor Spartos-sama végre felállt, rámosolyogtam, majd továbbindultam. Aztán eszembe jutott valami és visszafordultam.
- Esetleg, miután visszatért, keressen fel és akkor elmondom, mire sikerült jutnom apámmal. - újra rámosolyogtam. - Üdvözlöm a barátait és kellemes időtöltést kívánok.
Ahogy befordultam a folyosón, láttam, hogy még mindig ott áll és engem néz. Odaintegettem. Majd nagy levegőt véve elindultam a szivarszoba felé, ahol végre talán megtalálom apámat.

Addig bámultam utána míg lépteinek az utolsó kopogása is elhalkult. Utána nehézkesen elfordultam és annak ellenére, hogy sietnem kellett volna, nagyon-nagyon lassan indultam a szobám felé. Olyan érzések kavarogtak bennem amikről eddig azt se tudtam, hogy bennem vannak!!!! Bűntudat... De miért is? Hiszen nem teszek semmi rosszat. Ez a legjobb dolog ami történhetett nem? Hiszen én sem akarom ezt, Angelica sem akarja... Mert ugye nem akarja? De mi van ha mégis?
Fülig beléd van esve, csak rá kell nézni! -kúszott be ismét Yamuraiha hangja a gondolataim közé. Megráztam a fejem. Nem.. az lehetetlen.. Semmi olyat nem csináltam ami miatt belém szeretett volna... Még csak nem is vagyok az esete... Hiszen hozzá valami vallásos, nemes lelkű, lovagias, minta sasani lenne a tökéletes.. az meg nem én vagyok... - ám mikor ezt végig gondoltam valamiért még lehangoltabbnak éreztem magam. ... Valóban nem vagyok az esete? ... És ez engem egyáltalán miért zavar? Lehetséges lenne, hogy én... Hogy esetleg ő nekem... Lehetséges, hogy ..... beleszerettem???
Mintha magától a gondolattól is megijedtem volna, futni kezdtem a szobám felé. NEM! Ez ki van zárva.. Biztos, hogy más oka van a bűntudatomnak.. Kell, hogy legyen más oka, ez így nem logikus....
Végre megláttam a szobám ajtaját, feltéptem és nagy hangzavarral bevágtam magam mögött. Leültem az ágyam szélére, hogy kicsit lenyugodjak.
Csak egy ruha.. csak ennyit kéne magamra öltenem és már indulhatnék is... Haza Sindriába .. Amire annyira vágytam.. Mégsem bírtam megmozdulni. Hosszú percekig csak ültem és viaskodtam a gondolataimmal.
Végül óráknak tűnő idő után, nagy nehezen megmozdítottam a kezem és megmarkoltam egy, az ágyam szélére hajtogatott ruhadarabot. Kényelmes viselet volt, egyszerű szürke színű darab, amit a kolostorban töltött idő alatt viseltem... Az utazásra tökéletes lesz. Ám mikor az ölembe vettem valami kiesett a zsebéből... Kicsi, gondosan becsomagolt szalaggal átkötött csomag landolt a kezembe. Azonnal ráismertem benne Angelica ajándékára amit még akkor adott nekem a tengerparton.. Milyen gondosan becsomagolta.. és én még csak ki sem bontottam. Óvatosan elkezdtem lefejteni róla a szalagokat és rövid bontogatás után megláttam mit rejt a sok papír. Egy apró imakönyv, a szélén fényes zöld kövekkel kirakva.. kifejezetten szép volt és ízléses, ellentétbe a sok giccses és felfuvalkodott nemesektől kapott nászajándékkal.
Lehorgasztottam a fejem.
Mit tegyek, mit tegyek, mit tegyek?!
Pedig nem volt kérdés, hogy mit kéne tennem.. Tudtam jól, hogy nem gondolhatom meg magam most, mikor végre teljesült az álmom.. mikor végre újra együtt lehetek velük.. Mégsem tudtam szabadulni a bennem eluralkodott feszélyező bűntudattól.... Nehézkesen bár de rászántam magam, és az egyszerű szürke ruhát felöltve elindultam némán a palotakert felé.