Felkészítő terem

- Hogy azok? Természetesen a barátaidnak lesznek. Csak nem gondoltad, hogy hagyom őket OLYAN ruhákba a templomba lépni? Sinbad király az egyetlen, akinek nem lóg ki a válla az öltözékéből, ráadásul az a nő felháborítóan kihívó ruhadarabokat hord! Majd ha megjönnek ellenőrizzük, hogy jók-e a méretek, holnapig még esetleg elintézhetjük a javításokat, ha szükséges. - közben intettem a szolgáknak, hogy hozzák a következő adag kesztyűt. Legalább 100 darab készült csak erre az alkalomra, de valamiért egyik se volt tökéletesnek mondható. Hosszas válogatás után végül rábeszéltem Spartost egy a ruha színéhez leginkább passzoló darabra. Nem a legjobb, de megteszi.
- Most már nincs más hátra, mint találkozni a testvéreiddel. Hosszú út áll mögöttük és szeretnének végre találkozni veled. Legalább megcsodálhatják ők is ezt a pompás szerelést. - mielőtt bármit mondhatott volna, már nyílt is a terem ajtaja.

-A testvéreimet? Mi? Várj. Ne.- De amint ezt kimondtam már nyíltak az ajtók és belépett rajta a bátyám fényes katonai páncéljában és az öcsém is egy díszes, Inkább herceginek, mint szerzetesinek nevezhető ruhába. Én meg? Ott álltam a túlméretezett, túl hosszú és túl bő, kellemetlen szagú és nevetségesen fodros vőlegényi ruhámba. nem így képzeltem a viszontlátást... Ahogy valószínűleg ők sem mivel amilyen lelkesen és lendületesen indultak meg felém mikor kinyílt az ajtó, most ugyanazzal a lendülettel fékeztek le tőlem vagy 3 méterre. Az öcsém meghökkent arcot vágott és kissé félrebillentette a fejét. A bátyám szája pedig felfelé kezdett görbülni de aztán visszaerőltette magára a komoly tábornoki ábrázatát.. ami megjegyezném nagyon nem sikerült neki... Már így is kínos volt a helyzet, nem is tudtam mit mondhatnék...
-H..hát.. Izé... Sziasztok?

Jó volt látni milyen boldogan köszöntik Spartost. Ilyen is régen volt már! Mind a három fiam épen és egészségesen, egy helyen. Kicsit hátrébb húzódtam, hagytam őket beszélgetni. Valamin nagyon nevettek, emlékeztettem magam, hogy később ne felejtsek el rákérdezni miről is folyt a szó. Jódarabig hagytam őket, had meséljék el mi-hogy volt velük mostanában, de lassan közbe kellett szólnom, mivel kissé elszaladt az idő és még eszembe jutott valami, amit mindenképpen meg kellett beszélnem Spartossal.
- Látom nagyon jól megvagytok, de ideje mennetek. Van egy kis megbeszélnivalóm a testvéretekkel. Később majd még folytathatjátok. - Azzal ki is terelgettem őket a folyosóra, majd bezártam mögöttük az ajtót és nagy komolyan, Spartosra néztem.
- Fiam, van itt még egy nagyon fontos dolog, amiről beszélnünk kell...

Egyszerre kirobbant belőlük a röhögés. A bátyámtól nem nagyon vártam mást de, hogy az öcsém is? A térdüket csapkodták úgy röhögtek. Aztán amikor már megnyugodtak, újra rám néztek és ismét rákezdtek a nevetésre.
- Hát.. szóhoz sem jutok-mondta az öcsém két nevetőroham között.
- Azt hiszem örülök, hogy nem én esküdtem először. Kihez készülsz ebben hozzámenni, Justicia nagyihoz? -Erre mindketten az előbbinél is hangosabb nevetést produkáltak. Jóformán azt se hallották meg, hogy apám szólt hozzájuk. Apám nem zavartatta magát, ő biztos volt benne, hogy valami roppant humoros dologról beszélgettünk. Végül kiterelgette őket az ajtón de még mielőtt kimentek volna láttam, hogy elkerekedett szemmel néznek valamire ami az ajtó előtt lehetett. Abbahagyták a nevetést és elakadt lélegzettel bámultak ki a folyosóra. Apának úgy kellett kitaszigálnia őket. Végül bezárta mögöttük az ajtót és nagy komolyan, hozzám fordult.
Vajon miről akar beszélni velem? Bármi is az örülök, hogy nem előttük mondta. De mielőtt rákérdezhettem volna ismét nyílt az ajtó. Az én szemem is elkerekedett, már értem mit néztek a fivéreim annyira pontosabban nem mit hanem kit. Angelica állt az ajtóba.

Volt néhány dolog, amit egyeztetni szerettem volna Spartos-samával. Mint megtudtam, a király segítségével éppen a ruházatának összeállítását választották ki. Mivel az én ruhámat nem láthatta senki a vőlegényem családjából, nekem kellett az egyeztetést elvégeznem.
Mikor az ajtó elé értem, kinyílt és a másik két herceg lépett ki rajta. Pukedliztem előttük, de ők csak mereven bámultak rám. Ezekután az ajtóhoz léptem és azért az illem kedvéért koppintottam egyet rajta.
Ahogy beléptem... egyszerűen elakadt a lélegzetem. Nem a csodálattól, inkább a szörnyű döbbenettől majdnem elájultam. Ami a hercegen volt... egyszerűen fogalmam sem volt, hol kezdődik és hol végződik az a ruhadarab... már ha annak lehetett azt az izét nevezni. Egyszerűen rémes volt. Én is klasszikus neveltetést kaptam, de... ez már túl kőkorinak számított még az én ízlésemhez is.
Egyszerűen nem jöttek a szavak a nyelvemre, csak bámultam, és próbáltam eldönteni, hogy ezt most komolyan gondolták e?

Angelica is tátott szájjal bámult rám de ő nem a csodálattól. A ruhát bámulta, nem is kis feltűnéssel, látszott, hogy keresi a szavakat. Ez most még az előbbi testvéres jelenetnél is kellemetlenebb volt. Zavartan beoldalaztam apám mögé és csak motyogva mertem beszélni.
-öhm.. Van valami probléma.. Angelica-san?

Felnéztem Spartosra, aztán vissza a ruhára. Kerestem a szavakat.
- Csak... azért bátorkodtam zavarni... hogy a ruhával, illetve a textilanyagokkal kapcsolatban egyeztessünk... mivel... arra gondoltam... hogy a ruhánknak megközelítőleg hasonlónak kellene lennie... és mivel Ön nem láthatja az én ruhámat... így én jöttem megnézni az Önét... de...
Kissé határozotabban felnéztem a két férfira, már nem a padlót fixíroztam.
- Sajnálatos módon nem egyeztettünk előbb... és a ruhám már teljesen készen van és sem stílusban sem színben nem illik Spartos-sama ruhájához... Valamit ugye tehetnénk ez ügyben? Véleményem szerint, eléggé hagyományromboló lenne, ha menyasszony és a vőlegény két teljesen más ruhakölteményben jelenne meg Isten színe előtt. Hiszen a hasonló ruházat többek között azt is jelzi, milyen erős az egymás iránti összetartozáshoz való vágyuk. Legalábbis, nekem ezt tanították.
Bocsánatkérően lesütöttem a szemem és vártam a reakciót.

Csendben mérlegeltem Angelica kisasszony szavait. Ha annyira elüt a ruha mint állítja, kezdhetjük elölről az egész ruhaválasztós mizériát. Ráadásul Spartos ötlete volt a hagyományos, nem is értem miért nem szólt erről Angelicának. Erről hirtelen eszembe jutott egy tökéletesnek ígérkező megoldás. Justicia nagyinak megvolt még a maga esküvői ruhája és biztos voltam benne, hogy szíves örömest kölcsönadná Spartos menyasszonyának, ha megkérjük rá. Igaz nem olyan régi darab mint a nagyapámé, de valószínüleg jobban passzolna, mint a mostani. Ezt fel is vetettem nekik, bár csak úgy mint egy lehetőséget, elvégre hagyni akartam azért az ifjú párt kibontakozni. Ha Spartos megváltoztatja a döntését Angelica kedvéért, én se ellenkezhetek.

Apám mögött álltam és tudtam, hogy most az egyetlen reménységem Angelica. Csak ő tudja lebeszélni apámat erről az undorító ruhakölteményről. Kidugtam a fejemet apám háta mögül Angelicára néztem és könyörgő tekintettel ráztam a fejemet.

Nagyot nyeltem. Felhozta azt a témát ami kicsit kellemetlenül érintett.
- Engedelmével... mielőtt elkezdtük volna édesanyámmal megvarratni a ruhámat, természetesen az volt az első dolgunk, hogy beszéljünk a Királynővel. Ő is ezzel az ötlettel állt elő, mivel sejtette, hogy Ön azt szeretné, hogy Spartos-sama is eme becses darabot viselje. Természetesen azonnal idehozattuk a ruhát. Sajnos az a darab nem állta ki az idő próbáit, és menthetetlen volt. A legjobb varrónőkkel próbáltuk helyrehozatni, eredménytelenül. Végül közösen döntöttünk úgy, Justicia-sama beleegyezésével, hogy inkább új ruhát készíttetünk.

- Valóban? Akkor nincs mit tenni Spartos. Akármennyire is ragaszkodsz a dédapád ruhájához, kénytelen leszel másikat választani. Mégse engedhetjük, hogy öltözéked annyira elüssön a menyasszonyodétól! Csak nem okoz majd gondot még pár óra ruha próba. Ha nem találunk megfelelőt a meglévőkből, még talán holnapig tudunk alakíttatni rajtuk egy-két helyen a varrónőkkel.

- Engedelmükkel... talán én kicsit meggyorsíthatom a próbát... kiválogathatom azokat, amelyek hasonlóak az én ruhámhoz, és Spartos-samának már csak abból kell választani. Így nekem is meglepetés lesz, hogy miben látom meg majd az oltárnál.

-Beleegyezek!- Vágtam rá azonnal beelőzve vele apámat.
-Szerintem ez egy remek ötlet! Angelica-san vélhetően jobban ért ehhez mint mi nem igaz apám? -Még mielőtt felém fordulhatott volna odatátogtam Angelicának egy néma köszönöm-öt.

Angelica kisasszony pillanatok alatt kiválasztotta azt a három ruhát, ami a legjobban illet a sajátjához. Nem is időzött ott tovább. Egy gyors meghajlás kíséretében távozott is a szobából.  Örültem, hogy ilyen gyorsan megoldódott az ügy és nem kellett megint órákat várni mire megtaláljuk a tökéletes darabot, mert már nagyon el akartam mondani Spartosnak azt, amibe lány érkezése előtt belekezdtem. A fiam még nagyban nézegette az Angelica által kiválogatott ruhákat, mikor megszólaltam.
- Mint említettem, szeretnék megbeszélni veled egy nagyon fontos dolgot. Nem tudom, mennyire emlékszel ősi hagyományainkra, de ha nem is tudnád, fel kell hívnom a figyelmedet egy igen fontos dologra. Ez pedig nem más, mint a nászéjszaka. - egyből felkapta a fejét és óriásira tágult szemeit rám meresztette. Láttam, hogy rá akar kérdezni, mégis mit akarok ezzel, ezért gyorsan folytattam- Hagyományaink szerint, ezen részt vehetnek bizonyos családtagok.  Mr. Saenus nem igazán bízik a lány ártatlanságában, ezért ragaszkodik hozzá, hogy bent lehessen. De tudod - böktem finoman oldalba a könyökömmel - nem Angelica apja az egyetlen apa, aki részt szeretne venni ezen a nagy eseményen!- ekkor kinyílt az ajtó és betoppantak rajta a vendégink. Erről rögvest eszembe is jutott még valami, ami reményeim szerint egy nagyon szép gesztus lett volna a Hét Tenger Királya felé- Sőt, arra gondoltam, meghívhatnád Sinbad királyt is a nászéjszakádra, elvégre jó ideig ő nevelt téged, így megérdemelné, hogy mint nevelőd, szintén beülhessen közénk. Van még pár szabad hely, így gondoltam még Justicia nagyidra, esetleg valakire, akit még meg szeretnél hívni. Persze csak ha akarod. ..

Először nem értettem, mit ért Darius azon, hogy meghívni a nászéjszakára. Aztán eszembe jutott az a régi sasani szokás, amiről ittjártamkor hallottam. A következő pillanatban már Spartost ölelgetve zokogtam és törölgettem az orrom a meghatottságtól.
- Sp-spharthossss~! Hát nem is tudtam, h-hogy így tekintesz rám! Persze, hogy ott leszek! Ez nem kérdés!! - csillogó szemekkel fordultam Yamuraiháék felé. - Hallottátok? A második apjának tart! Ez olyan megható!

Éppen a legjobbkor jöttünk ahhoz, hogy elcsípjük micsoda programot tervez Darius. Sinbadot meghívta, de beszélt még pár szabadon lévő helyről.
- Befoglalhatom az egyik üres széket? - kérdeztem szinte fuldokolva a röhögéstől. Nem tehettem róla, rohadtul vicces volt elképzelni, ahogy Spartos próbál közönség előtt alakítani. - Na, Spartos ne legyél szégyenlős, ha szeretnéd, majd adok tippeket! - a könnyem is kicsordult. Ez kész! Spartos közönség előtt egy nővel. Ezt mindenképpen látnom kell!

Még annyi erőm volt, hogy a botommal jól Sharrkan fejére koppintottam és mellé léptem, hogy csak ő hallja.
- Hogy lehetsz ennyire modortalan?! Nézz rá Spartosra, halálra van így is rémülve. Elvileg a barátod, támogatnod kellene, nem kinevetni! Szégyelld magad! Másrészt meg elég elkeseredett lehetsz, ha más nászéjszakájára kell beülnöd, hogy szórakozz.
Ezzel otthagytam és előre mentem Sinbadékhoz.
- Elnézést, de kaphatnék egy helyet, ahol rendbe hozom magam? Történt egy kis baleset kint az utcán... - a köpenyem a nyakamnál már tiszta vér volt, így nem kellett többet magyarázkodnom.
Darius szó nélkül az egyik oldalsó terem felé mutatott, én pedig kissé bizonytalanul, de odajutottam. Beérve becsuktam magam mögött az ajtót és a fal mellett összerogytam. Remegő kézzel emeltem fel a botomat és elmormoltam a varázsigét. A lila fény azonnal elhatalmasodott a szobán és végre elkezdhettem az öngyógyítást.

Elkerekedett a szemem. Mi? Ez most .. teljesen komoly? MI A FENE EZ? SASANON MINDEN MEG VAN ŐRÜLVE?!!! Bejönni a... Uramisten... Angelica apja? Apa? Justicia nagyi??? SINBAD????? - Mi a fenét képzelnek ezek?!!!!!!!!!!!!!!!!!! Sinbad halálosan meghatódott, Apám is úgy állt mintha a világ legtermészetesebb dolgát közölte volna és nekem most úgy kéne itt állnom mintha épp a világ legnagyobb megtiszteltetésében részesülnék. Sharrkan meg csak röhögött én meg úgy éreztem elég mára a megaláztatásból.
- NEM! NEMHOGY PLUSZ EMBEREKET, SENKIT, NEM AKAROK BENT LÁTNI A SZOBÁBAN!- fakadt ki belőlem elvörösödve a túlságosan őszinte válasz.

- Nyugalom fiam! - tettem csitítóan vállára a kezem. - Ne légy ilyen dühös. Az a pogány bizonyára azért röhög ennyire, mert irigykedik rád, amiért te előbb leszel nővel mint ő. Ne is figyelj rá. Csak a tapasztalatlanok röhögnek ilyesmin.

Most már Darius vállán fojtattam a zokogást.
- Nem akarja, hogy ott legyek, hát mégsem jelentek neki semmit! A fiad nem akarja hogy ott legyek, amikor férfivá érik!! Pedig én már komolyan azt hittem, tanúja lehetek ennek a sorsfordító pillanatnak!
Még az orromat is belefújtam Darius köpenyébe.
- Egy világ dőlt össze bennem. Spartos nem akarja, hogy ott lehessek!

Elkerekedett szemekkel figyeltem, ahogy Sindria KIRÁLYA a köpenyembe fújja az orrát. Felháborított nem mondom, de az mégis csak jobban, hogy a pogány a földön gurulva röhögött tovább, Spartos fiam, pedig elkezdett kifelé araszolni a teremből.
- SPARTOOOS! - hangom betöltötte az egész termet- AZONNAL KÉRJ BOCSÁNATOT AZ ELŐBBI VISELKEDÉSEDÉRT! MÉGIS HOGY KÉPZELED, HOGY MEGBÁNTOD A VENDÉGÜNKET? - ellentmondást nem tűrően figyeltem mit lép ezután. Nem ajánlottam neki, hogy minden szó nélkül faképnél hagyja a társaságot. A viselkedésével ,már így is szégyent hozott az egész családra.

Dacosan fordultam hátra apám felé de úgy döntöttem, hogy ezt már tényleg nem nyelem le. Tüntetően hátat fordítottam a zokogó Sinbadnak, a földön fetrengő Sharrkannak, a felháborodott apámnak és (még Masrurnak is akinek a szikla arcára most széles vigyor ült ki!!!!!!!!!!!!!!!!!!) Dühösen feltéptem az ajtót ami mögött Yamuraiha gyógyította a sebeit.
- Yamuraiha-san, ez a hely túlságosan...-dühös oldalpillantást vetettem a díszes társaságra- Zajos.... Remélem nem bánod...- ezzel hangosan becsapva magam után az ajtót leültem mellé.

Csak bólintottam Spartos felé. A varázslat túl nagy koncentrációt igényelt, nem tudtam közbe beszélni.
Néhány perc múlva végeztem. Megtapogattam a fejemet, jobb volt mint új korában. Utána Spartoshoz fordultam.
- Ne haragudj, elég komplex a varázslat és nem tudok közben beszélni.
Közelebb ültem hozzá.
- Minden rendben? Ne is figyelj arra a hülye Sharrkanra... szerintem agyára ment az utazás... rosszabb lett mint volt.

-Hogy minden rendben, van-e? Most komolyan kérdezed? csüggedten néztem Yamuraiha szemébe.-Egyáltalán semmi sincs rendben elegem van ebből az egészből.. Igazából teljesen megértem, hogy röhögnek...Hallottad miket mondott apám? Nevetséges volt...-olyan gyorsan hadartam el, talán semmit sem értett belőle- Elegem van ebből az egészből... Hagyni kéne az egészet és...- ekkor esett le, hogy egyszerre kicsit túl sok mindent zúdítok szegény Yamura.- N..Ne haragudj... A fejed.. Jobban van már?

Megpaskoltam Spartos kezét.
- Igen, kicsit... tényleg furcsák a szokásaitok. Mármint én páros lábbal rúgnám ki azt, aki be akar pofátlankodik a nászéjszakámra... De persze veled más a helyzet, te herceg vagy. Őszintén szólva kedvem lenne azzal a kettővel elbeszélgetni.... Sharrkanra különösen mérges vagyok. De ezzel nem oldunk meg semmit, hogy ide bezárkózunk...
Felálltam és a kezemet nyújtottam neki.
- Próbálj meg beszélni apáddal. Hogy neked ez így kényelmetlen. Meg esetleg a menyasszonyoddal is, lehet neki is ugyanilyen kínos lenne. Kettőtöket már csak meghallgatnak.