Palota kert

Hatalmas terület. Tele szökőkutakkal, rózsakerttel, labirintussal.. sőt még kápolna is van meg fura szentek szobrai...

- Hé Yamu, ne! Mi van már? Engedj el! - de csak nem engedett el minket, egészen addig amíg ki nem értünk a palota kertjébe. Ott aztán hagyta had zuhanjunk mindketten a földre, majd nagy dühösen felénk fordult és azonnal ránk zúdította minden dühét.

- Először is, belegondoltatok már Spartost ez az egész milyen kellemetlenül érinti? Nagyon csúnyán viselkedtetek az előbb, hogy erőltettétek ezt a nászéjszaka nézést! Szegény Spartos teljesen ki van borulva! Az ő helyzetére nem is gondoltok, csak a saját szórakozásotok érdekel! Mégis hogy nevezhetitek így a barátainak magatokat?!
Nagy levegőt vettem és valamivel higgadtabban rájuk néztem.
- Másodszor meg... Spartos semmi mást nem akar este csak pihenni és nyugalomban lenni. Honnan a fenéből vettétek ti, hogy legénybúcsút akar?! Ennek az egésznek olyan szaga van, mintha már megint magatok miatt csinálnátok! Hogy legyen alkalmatok leinni magatokat megint! Nem is Spartos miatt teszitek! Tudjátok mit? Most rögtön megyek és beszélek vele, hogy nehogy bedőljön nektek!
Ezzel sarkon fordultam és elindultam vissza a palota felé.

Alig tett pár lépést Yamuraiha, mikor elkaptam a karját.
- Várj. A nászéjszakát nem mi erőltettük. Náluk ez a szokás az uralkodói családokban. A legénybúcsút illetően pedig... szó szerint tényleg nem mondta ki, de utalt rá. Valószínűleg azért akar pihenni, mert fél a holnapi naptól. Ezért kéne megtartani a legénybúcsúját, nem azért mert le akarom magam inni. Azt minden egyéb ok nélkül is megtehetném. De Spartosnak nem ártana, ha lazítana egy kicsit.

- Spartos akkoris kellemetlenül érzi magát. Ti meg még rá is tettetek egy lapáttal!
Belenéztem Sinbad szemébe.
- Már így is furcsának tartottam, hogy Spartos ivós legénybúcsút akar... ismerem már egy ideje, és szerintem sokkal jobban örülne egy sima kis családias beszélgetésnek. Az ivás csak miattatok kell, magatoknak szerveztétek. Szóval mondj legalább egy nyomós indokot, hogy ne keressem meg és mondjam el neki, hogy már megint mibe akarjátok belerángatni.

- Ugyan már Yam, úgy beszélsz, mintha nem te lennél mindig az első, aki lerészegedik mikor ivásra kerül a sor !- léptem melléjük. - Legyünk őszinték neked is hiányzik már egy jó kis italozás. Lehet Spartosnak is, elvégre jó sokat változott mióta nem találkoztunk vele! Szerintem normális, hogy vissza akar táncolni, mikor már majdnem elindultunk, de hidd el élvezi fogja. Nem kell rögtön ránk mutogatni. Legyünk őszinték kell is nekünk ez a közös program... mondjuk a régi szép idők kedvéért, vagy ilyesmi. - villantottam egy megnyerőnek szánt mosolyt, de ahogy elnéztem nem győztem meg vele. Hát jó... akkor próbáljuk másképp! Kikaptam Sinbad kezéből a zsákot és mielőtt tiltakozni kezdhetett volna, elő vettem belőle a bőrkulacsot. Azért a biztonság kedvéért beleszagoltam, de nem kellett csalódnom a királyban, mert azonnal megcsapta az orromat a tömény papagorea bor illata. Visszafordultam a boszorkány felé és az orra alá nyomtam a kulacsot.
-Ne mondd, hogy nem hiányzik. Bor, maharagan... az a sok hülyeség amit együtt csináltunk Sindriában... - a kezébe nyomtam az üveget, leültem a földre és őt is magam mellé húztam. Még a többieknek is intettem, hogy üljenek le. - Csak kóstolj bele! - böktem a kezében lévő palackra - Na, ne nézz így rám, csak papagorea van benne! Kis emlékeztető otthonról. - még mindig gyanakodva méregetett, de azért ráhúzott. Tökéletes! Csak így tovább, menni fog ez...
- Hiányzott már az íze, jól gondolom? - még mindig elég laposan nézett, kicsit kezdtem kételkedni benne, hogy sikerülni fog, de azért csak folytattam. Csak mondtam és mondtam és mondtam a magamét a régi szép időkről, meg bulikról meg ami éppen eszembe jutott. Néha a többiek is kiegészítették a storykat egy-két dologgal. Közben Yamu rá-rá húzott a kulacsra, szinte éreztem, hogy már csak azért, hogy addig is másra figyeljen és ne arra a sok hülyeségre, amit összehordok. Ezzel pedig tudtán kívül is a kezemre játszott. Mire kifogytam a felesleges mondanivalómból, már látszott rajta, hogy kicsit becsípett. Kész szerencse, hogy Yamunak ennyi is elég, különben nem hiszem, hogy tovább tudtam volna húzni a figyelemelterelést. Amíg beszéltem, teljesen kiitta a palack tartalmát. Rázogatta még, hátha legalább egy csepp maradt benne, de rá kellett jönnie, hogy az egészet bepusztította. Hát Sinbad is elég elkeseredett fejet vágott nem mondom, de legalább sikerült. Nem is volt időm kiélvezni a győzelmet, máris fennhangon kérdezgette Masrurtól, hogy hova rejtette a többi üveget. Na nekem se kellett több, átkaroltam a vállát és a legnagyobb természetességgel megszólaltam:
- Ha szeretnél még inni, kénytelenek leszünk keresni egy helyet ahova beülhetünk. Na mit szólsz? Van kedved jönni?

Sharrkan szavai valamit felébresztettek bennem. Honvágyat. Amit eddig igyekeztem félresöpörni magamban. És a bor az otthon érzését hozta vissza. Éreztem, ahogy az alkohol a fejembe száll... túl gyorsan. Aztán rájöttem, hogy nem is ettem ma még semmit. De úgy döntöttem nem érdekel.A bor ismerős, kellemes íze és a bizsergés, ami minden korty után átcikázik rajtam... Elég rendesen becsíptem tőle. El is felejtettem, mit akartam, mielőtt Sharrkan leültetett ide... Az utolsó kortyoknál már a vállának döntöttem a fejem és úgy hallgattam az otthoni történeteket. Aztán egyszer csak elfogyott a bor...
Sharrkan felé nyújtottam a kulacsot.
- Még! Maharagant akarok! Menjünk maharaganozni!

- Jóóóóóóóóólvan, megyünk már! Ne aggódj, egy perc és ott vagyunk! Csak előbb szólunk Spartosnak is, hogy ne maradjon ki semmi jóból! - Szerencsére Sinbad már ugrott is, hogy szerezzen valakit aki értesíti Spartost az indulásról. Nekem meg addig is annyi volt a dolgom, hogy féken tartsam Yamut, aki a fejébe vette, ha nem indulunk rögtön, ő maga keresi meg az utat a bordélyig... vagy is ahogy ő gondolta, a maharaganig.

Miután elszalasztottam valakit Spartosért, visszamentem a többiekhez. Még egy gyászos pillantást vetettem az üres kulacsomra, aztán visszasüllyesztettem a zsákomba. De azt el kellett ismernem, hogy Sharrkan a lehető legegyszerűbb és legjobb megoldást eszelte ki arra, hogy győzzük meg Yamut. Amilyen eltökélt volt azzal kapcsolatban, hogy kitálal Spartosnak... nos lehet hogy nem lettek volna elég jó észérveim. Na jó, talán mégis, de így mindenképpen gyorsabb volt. Most már csak arra vártunk, hogy felbukkanjon Spartos és indulhassunk is!

- De Sharrkan, menjünk mááááááár! Most mégis mire várunk?
Próbáltam valahogy elindulni, de mindig az utamat állta. Végül úgy döntöttem magam tolom el az útból... persze sikertelenül. Hiába feszültem neki, ő meg se moccant. És persze jót röhögött rajtam.
- Undok vagy!
Durcásan összefontam a karomat és elfordultam tőle. Aztán hirtelen megláttam Spartost közeledni. Felragyogott a szemem és odaszaladtam hozzá.
- Spartoooos! Vigyél el maharaganozni! Sharrkan nem akar...

Yamuraiha belekapaszkodott a karomba és ez visszarántott a kertbevezető út alatt rámnehezedő depresszióból.
- M-maharaganozni? - nyögtem ki értetlenül. Mire ő csak lelkesen, csillogó szemekkel bólogatott és megölelt.
Na várjunk csak... Hiszen ő most...
-Részeg????? Szegeztem neki értetlenül a kérdést Sharrkanéknak de a széles vigyoruk meg is adta a választ.- De-dehát hogyan?? Miért???

Nagyon furcsa volt ez így nekem. Nem csak Yamu állapota hanem ők maguk is.. Valahogy nem úgy néztek ki mint akik útra készek.. Inkább mintha valami spontán kis kiruccanásra mennénk vagy ilyesmi...

-Most ne az olyan apró dolgokkal törődj, mint a hogyanok és a miértek! Csak gyere!
Ezzel karon ragadtam és magam után húztam. Sharrkan lelkesen pattant Spartos másik oldalára és átkarolta a vállát. Yamuraiha amúgy is követett minket, néha Masrur mellé sündörösve és a ládát kopogtatta, remélve az újabb boradagot. A fanalisi pedig hivatalosan is kivívta magának az este hőse címet azzal, hogy megvédte a borkészletet az azt ostromló máguslánytól.