White Aries Tower

Habozás nélkül karolom át az eszméletlen Sharrkant és megindulok vele a hatalmas ajtó felé. olyan gyorsan történt minden, szinte még fel sem fogtam.... a Királyunk az imént ellenünk használta a Djinnjei egyikét.  Tény hogy Ja'farék csúnyán összekaptak, de ezt erős túlzásnak tartottam.. Mert jelenleg teljes szívemből úgy érzem, hogy az egészről én tehetek! Nem Sharrkant kellett volna még egyszer a falhoz csapni hanem engem! Yamuraiha felé fordulok, némán lehorgasztott fejjel megy Sharrkan másik oldalán, szeméből  folynak a könnyek.
Átnézek a vállam felett, vissza a szétdúlt terembe. Pisti ugyanott ült ahol a támadás következtében leesett. Vállai remegtek a sírástól. Számtalanszor láttam már hasonlóan mikor meg akart úszni valamit... de ezek most igazi könnyek voltak... Hirtelen teljesen összeszorult a szívem.
- Pisti..- szóltam vissza halkan de nem tudom meghallott-e. Hirtelen felugrott és mellettünk elszelelve kirohant a teremből.
Bennem pedig egyre világosabbá vált a tény, hogy mindennek én vagyok az oka...

Mindannyiunkat váratlanul ért Sinbad támadása. Sosem gondoltuk, hogy valaha is képes lenne ellenünk használni az erejét, hiszen eddig minden körülmények között védelmezett miket. Sharrkanék után én magam is kifelé indultam. Jobbnak láttam, ha most tényleg magára hagyjuk a királyt. Az ajtóból még visszapillantottam, majd ahogy tovább mentem a folyosón, csak annyit suttogtam magam elé:
- Hét tenger ostobája...

Most,hogy Masrur is elment, egyedül maradtam Sinnel a teremben. Nagy nehezen felálltam, a ruhám ujjával letöröltem a vért az arcomról. Végighordozom tekintetem a terem romjain majd szótlanul a nekem hátat fordító Királyra nézek.

Már valamelyest megnyugodtam, de még mindig djinn felszerelésben voltam. Oldalra fordítottam a fejem, de nem néztem hátra.
- Neked is szólt Ja'far. Nincs szükségem a társaságodra.
Ezek után nem törődtem vele marad-e vagy sem, az ablakhoz lépek. Egy pillanatra az egész testem összerándult a fájdalomtól, ami utána is tompán megmaradt. Először azt hittem, újból a sebem szakadt fel, de ez más volt. Pont olyan, mint amikor félig elbuktam, és a két fajta rukh elkezdte kikészíteni a testem. Fél kézzel a párkányra támaszkodtam és próbáltam egyenletesen lélegezni. Koncentrálnom kellett, hogy egy irányba tereljem a bennem áramló magoit. Egyenlőre nem sok sikerrel. Érzékeltem, ahogy Ja'far mellém lépett, de elütöttem felém nyújtott kezét.
- Jól vagyok. - és tüntetően a lemenő nap fényébe bámultam.

Már abban a pillanatban amikor Focalorral egyesült megbántam, hogy olyan meggondolatlanul viselkedtem, hogy nem tudtam higgadt maradni , Hogy lényegében én kezdtem a verekedést... mindent. Legfőképpen, hogy ennyire megnehezítettem Sin helyzetét. Elkeseredetten kellett tudomásul vennem, hogy én sem vagyok különb Sharrkannál.
Amint Sin ellökte a kezem elfogott valami szorongató nyugtalanság. Tudtam, hogy látni sem akar, mégsem tudtam ezután magára hagyni. Hosszú perceken keresztül csak némán álltam mögötte. Attól, féltem ebben az állapotban, a legrosszabb ami történhet ha egyedül marad a gondolataival.
Mindenképpen beszélni akarok vele. beszélnem kell vele. Hiszen rajtam kívül, kivel tudná megbeszélni... Ha azt akarom, hogy őszinte legyen, nekem is annak kell lennem. Vártam még egy kicsit majd halkan belekezdtem.
- Sajnálom az előbbi viselkedésem.. Ha jobban figyelek, nem fajulnak idáig a dolgok..-Még csak felém se fordul.. nem reagált semmi, továbbra is fagyosan nézett maga elé ezért folytatom
-Sin, ez a harc mindegyikőjüket nagyon felkavarta. csak össze vannak zavarodva.. Igaz, hogy hibáztál de idővel belátják, hogy ez nem csak rajtad múlott..- hirtelen belém fúrja a tekintetét ezért elhallgatok.

Hirtelen fordultam Ja'far felé. 'Szóval ő is úgy látja, hogy én tehetek mindenről.' Aztán megint elfordítottam a tekintetem.
- Ja'far. -inkább érzem, mint látom ahogy megfeszül a hangomra. Még soha nem mondtam ki így a nevét. Én is hallom, hogy sokkal hűvösebb és távolságtartóbban csengett mint eddig bármikor. Az azonban jobban zavart, hogy a fájdalom újra erősödni kezdett és szúrni kezdett a tüdőm. 'Ez nem jó. Most mindenek előtt meg kéne nyugodnom és összpontosítanom kell, de ez így nem fog menni.'- Te életed legnagyobb hibáját akkor követted el, amikor régen, ott és akkor, nem teljesítetted a küldetésed. Amikor megbuktál mint bérgyilkos. Mikor azt mondtad felhagysz vele, megtanítottalak rá és megígértettem veled, hogy sose bántod azokat, akik fontosak számodra. Megszegted az ígéreted sőt, még engem is rákényszerítettél, hogy ellenetek fordítsam az erőm. Megbuktál mint barát. Mivel te voltál az egyetlen aki feltétlen hűséget fogadott nekem, azt is megparancsoltam neked, hogyha valaha olyat tennék, amivel ártok nektek, állíts le, örökre. Nem tetted. Még most sem teszed. Nem is fogod, ismerlek már. De ezzel elárultál. Mégis mi szükségem lehetne bármikor is olyas valakire, aki csak elbukik a feladataival és esküje ellenére megszegi a parancsom? -kérdőn fordultam Ja'far felé, de válaszra sem várva megfordultam, és az ajtó felé indultam. - Tudod, régen hittem benned... -tettem még hozzá. Menet közben megváltam djinn felszerelésemtől és magára hagytam tábornokomat a tanácsterem romjai között.

Azután, hogy Sin magamra hagyott én még nagyon-nagyon hosszú ideig ott maradtam. Talán több óra is eltelt már azóta, én meg se mozdultam. A beszélgetésünk minden egyes mondata újra és újra végigpörgött a fejemben.
Tudtam, hogy mindez mit jelent. pontosan tudtam... Talán csak azt nem bírtam felfogni, hogy ez tényleg megtörtént.

Amikor megbuktál mint bérgyilkos

Mint bérgyilkos... A bérgyilkosok a gyilkoláson kívül semmihez sem értenek a világon. Nincsenek érzéseik, nincs is rá szükségük..... Az a feladatunk, hogy elvegyük az emberi életet ... nem az, hogy megértsük az érzéseiket... igen. egyetlen feladatunk van... aki még erre sem képes.. aki ezt is elbukja az......

azt mondtad felhagysz vele, megtanítottalak rá és megígértettem veled, hogy sose bántod azokat, akik fontosak számodra.

Megígértem.. tettem egy ígéretet... neki, aki kihozott onnan... Az egyetlen embernek aki hajlandó volt kinyújtani felém a kezét.. egy ígéret.. amit nem tartottam meg....

Megbuktál mint barát

A barát az a személy akire mindig számíthatsz és mindig melletted áll bármi történik. Ezeket ő tanította nekem. És én igazán a barátja lettem. az akartam lenni.... akiben bízhat.. akire az életét is bízhatja, hiszen azon a napon én is rábíztam az enyémet... Ez olyan volt számomra mint valami új küldetés... amit szintén nem sikerült teljesítenem.

Elárultál

Én mindent érte tettem. Viszonozni akartam azt amit ő tett értem... hogy egy új életet kaptam tőle... mégis elárultam, őt aki mindent megadott nekem...

Tudod, régen hittem benned...

Mond Sin te régen.. tényleg hittél bennem? Elhitted, hogy az a koszos és megvetni való 10 éves fiú valaha is meg tud változni? Hogy Lesz majd idő amikor több lesz egy érzések nélküli gyilkosnál , hiába mondja mindenki, hogy őrültség magaddal hozni?
Tudod.. én is el mertem hinni, hogy megtudok változni. Hogy te, aki mindent megadtál nekem egy nap majd büszke leszel rám. Be akartam bizonyítani, hogy nem volt értelmetlen hinni bennem...
megpróbáltam számtalanszor nem gondolni rá, mégis egyértelmű volt, hogy nem leszek érdemes soha a bizalmadra. És soha nem is voltam az.
egész életemben.. küldetések és ígéretek sorozatát buktam el mégis volt egy valami ami értelmet adott mindennek és ez te voltál. ..És most téged, akit a világon legjobban szerettem.. téged is elvesztettelek.

elfordultam a a nap utolsó lebukó sugaraitól. Már tisztában voltam vele mit fogok tenni. Megfordultam majd lehajtott fejjel magam mögött hagytam a romos csarnokot.