Felkészítő terem

Egy hatalmas, tágas terem, rengeteg belőle nyíló szobával.. Apám, a szó szoros értelmében mindent iderendelt az esküvő előtt.. vannak itt szabók, öltöztetők, szolgák, nászajándékok... soroljam még?

Amint beléptünk a terembe, szolgák százai ragadták meg Spartost és kezdtek neki az egyszerűnek kicsit se nevezhető felkészítési műveletnek. Először jó alaposan megfürdették, lekenték mindenféle olajjal és illatszerekkel, aztán egy törülközőbe csavarva átadták a fodrászoknak. Csak a haja rendberakása több mint 2 órán keresztül tartott. Az ittléte alatt rettenetesen megnőtt és parókián töltött hónapok alatt, szinte teljesen el is volt hanyagolva. A frufruja is hosszabb volt már a megengedettnél, így legelőször azt rakták helyre, majd némi vágás és igazítás után, egy fehér selyemszalaggal copfba kötötték a hosszú tincseket. A neheze csak most jött, hiszen meg kellett neki találni a tökéletes alsó és felső öltözéket, ugyanis nem volt mindegy az sem, mit visel az esküvőjén a díszes ruha alatt. Ezt órákig tartó ruha próba kísérte, de szerencsére meglett a tökéletes. Most jött csak a neheze. A szolgák behoztak legalább 20 csodásabbnál csodásabb öltönyt, amit egyesével felpróbáltattam a fiammal, de valamiért mindre csak húzta a száját. Egyiknél a ruha méretét, másiknál a színét, harmadiknál már a szagát is kifogásolta. Végül mindnek a próbájával készen voltunk, mégsem volt hajlandó közülük választani. Ekkor eszembe jutott a tökéletes megoldás! Egy kézmozdulattal jeleztem, hogy kivihetik mindet és az egyik közelben álló szolgát magamhoz intettem. Halkan, hogy csak ő hallja, elsuttogtam neki mit kéne behoznia, az pedig egy bólintással jelezte, hogy megértette. Pár perc múlva vissza is tért, kezében egy régi, ütött kopott ládával. Átvettem tőle, majd leraktam egy székre. A hatás kedvéért vártam egy kicsit mielőtt kinyitottam. Biztos voltam benne, hogy Spartos odáig lesz, ha meglátja micsoda ajándékot kap tőlem. Lassan kiemeltem és a magasba tartottam egyrégi, ám annál elegánsabb ruhadarabot. A fiam értetlen tekintettel nézett rám. Biztos csak meg van illetődve, hogy ekkora kincset bízok rá.
- Nem félj, tényleg felveheted! Még a dédnagyapád viselte az esküvőjén és azóta mindenki a családban ebben esküdött, még én is. Azonnal tudnom kellett volna, hogy a ruhák terén nem kéne újítanom, köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem! Most pedig tessék - nyújtottam át neki mosolyogva-  Próbáld fel!

Mikor megláttam azt a molyette, fodrokkal televarrt zsákokra hasonlító valamit, nagy nehezen tudtam csak visszatartania kicsúszni készülő "Ez meg mi fene?" megszólalást. Apám arcáról sugárzott a boldogság és a büszkeség ahogy ezt a förtelmet forgatta a kezébe. És még azt is hiszi, hogy tetszik nekem! Már nyújtotta is felém, hogy felvegyem! De hát.. De hát ezeknél akármelyik jobb lett volna. Ennek még a vállán is fodrok voltak. és a szaga! Először azt hittem, hogy a ládából jön de szembesülnöm kellett vele, hogy tévedek, ez egyértelműen a ruha szaga volt! Nem is tudtam mit mondhatnék... Nem sérthetem meg ha már az apjának az apja is ezt viselte...
-öööhhmm.. Hát én.. Nos apa... Eheh... Szerintem ez.. Ezt csak az elsőszülött fiúnak illene viselni, nem vagyok én ilyesmire méltó..Egyértelműen a bátyámat illeti ez a dics. Hiszen annak idején is te viselted mit legidősebb fiú! -részletkérdésnek tartottam, hogy apámnak nem is volt más fiútestvére. Visszatoltam apám kezébe az öltönyt- A..-az utolsó előtti egész jó volt nem? Szerintem válasszuk azt! Várj be is hozom!

Nem, nem nem! - rántottam vissza a kifelé igyekvő Spartost. - Szeretném, ha TE viselnéd! A bátyád valószínüleg előbb meghal majd, minthogy menyasszonyt találjunk neki, így örülnék neki, ha inkább a rajtad lenne, ez a becses darab. Amúgy sem volt soha olyan szabály, hogy csak elsőszülött viselheti! Nem meséltem, hogy a dédapád is második gyermekként került trónra? Biztos boldog lenne, ha tudná, hogy egy hozzá hasonló fiú viseli az öltönyét. Ha szeretnéd készülődés közben még mesélhetek róla. Úgy vélem sok a közös bennetek. - közbe persze intettem az öltöztetőknek, hogy húzzák rá Spartosra a dédapa ünnepi öltönyét.

Nem volt szívem megmondani neki mit is gondolok erről a ruháról. Próbáltam nem levegőt venni amíg rám húzták a dédnagyapám öltönyét. Nevetséges volt még belegondolni is, hogy ebben kell majd végigvonulnom annyi ember előtt. Vajon Angelicán is valamelyik dédnagyanyja ruháját fogja viselni? Ő valószínűleg abban is szép lenne... És ekkor eszembe jutottak Yamuraiha szavai."Az a lány fülig beléd van esve, látszik rajta". Még a gondolatra is elvörösödtem. Angelica? Engem. Teljes mértékben kizárt, azt észrevettem volna... De mégis..
- Apám... Miből látod ha valaki.. ha valaki szeret?

Meghökkentett a kérdése. Nem számítottam rá, vagy is jobban mondva nem voltam felkészülve rá, hogy egy szép napon erre az én kisfiam rákérdezhet. Az igazat megvallva, nem is tudtam mit mondhatnék neki. Én a házasság előtt, nem ismertem a feleségemet és igaz később kialakult köztünk egyfajta szeretet, de hogy ez a fiataloknál hogy működik, arra nem igazán tudtam a választ. Azt persze nem akartam, hogy a fiam úgy gondolja, ilyen fontos kérdésben nem számíthat rám, ám úgy gondoltam míg kitalálom kell némi időt nyernem, így hát visszakérdeztem.
- Csak nem, megtetszett Angelica kisasszony?

Még vörösebb lettem. Mit mondhatnék erre?
-N..Ne.. Nos én valójában... Fogalmam sincs... Azt hiszem nem.. de... Nem is ez a lényeg....-úgy hadartam, talán semmit nem értett belőle- csak .. tudni szeretném. Miből tudhatom, hogy valaki szeret?

- Hát őőőő... tudod fiam, hát... abból tudod, hoooooooooooooooooogy... Te jó ég, hiszen meg se nézted még a tortákat! Meg fel kell próbálnod a cipődet is! Gyorsan, gyorsan, hiszen rengeteg még a dolog! Majd közben megbeszéljük ezt is! - na nem mintha később tudtam volna rá a választ, de már lázasan gondolkodtam valami elfogadhatón. Szégyelltem bevallani, de a valójában fogalmam se volt mit válaszoljak neki.

Nagyon zavart, hogy csak így lerázott és nem válaszolt nekem de nem volt mit tenni? Már rángatott is maga után egy másik terembe. A Tortákba nem volt semmi érdekes. Leszámítva, hogy majdnem mind a plafonig ért és legtöbb meglehetősen ízléstelen volt... az egyiknek az oldalát szentképekkel rakták körbe.. Nem hinném, hogy van olyan aki ezt jó ízzel megeszi. A cipőpróba gyorsan lezavaródott mivel az ósdi dédapa ruhához nem is passzolhatott volna semmi sem jobban mint az ósdi dédapa cipő...Ezzel annyi volt a probléma, hogy amikor felvettem az talpa majdnem teljesen levált róla, de apám szerint ez nem volt akadály, azonnal üzent egy cipészmesternek, hogy javítsa meg még a holnap reggeli ceremónia előtt.... És miután abban reménykedtem, hogy ezután szabadulok, apám közölte, hogy most jön még a java.. Első sorban a nászajándékok... Bevezetett egy, az eddigieknél is nagyobb terembe ami majdnem az ajtó küszöbéig tele volt tömve ajándékokkal.. nem akartam hinni a szememnek...
-ez.. ezeket mind.. az esküvőre küldték?????????????

- Óóó, hiszen ez még nem is az összes! Ma jön majd még egy szállítmány az ország távolabbi részeiből! Képzeld, szinte mindenhonnan küldtek nektek valamit! Nézd, hát nem csodálatos? - mutattam fel egy tömör aranyból készült, szentképekkel díszített tálat.

Az.. Csodálatos... - Bár nem ez volt a valódi véleményem róla, jobbnak láttam megtartani magamnak mivel elnézve a termen nem ez volt a "legcsodálatosabb" nászajándék. Az egyik asztalon egy drágakövekkel kirakott biblia volt. Mellette egy drága kelmékkel megpakolt aranyláda állt szalaggal díszítve. A fal mellett egy nálam magasabb csokorba -vagy inkább kupacra- halmozott vörös rózsa volt gondosan átkötve. több száz darab lehetett. De volt még például kristályból készült olvasó, sőt ritka fából faragott szék is apró fafaragványokkal, színarany falra erősíthető kereszt, de volt ott egy kosárnyi gyümölcskülönlegesség sőt valami fura szagú parfüm is. Ám mind ezek semminek tűntek a márványból kifaragott vagy két méteres szoborpár mellett... Kis időbe telt mire felfogtam, hogy ez a tömör giccs ENGEM ÉS ANGELICÁT ÁBRÁZOL.
-Ez.. ez ugye most csak vicc?!.- Nem bírtam mást mondani pedig minden jel arra utalt, hogy ez nagyon is komoly.

- Vicc? Mármint ezek? - böktem a szobrokra - Ezt tőlünk kapjátok majd! Remélem tetszik, mert igen sok időt vett igénybe, hogy ennyire élethűre sikerüljenek. Arra gondoltam, kihelyezhetnénk majd később az udvarra, hogy az ablakotokból is jól láthatóak legyenek! Szerintem Angelica kisasszony is értékelné! Valamint az öcséd küldött neked egy igen mutatós étkészletet. Mindegyiknek az alján egy szentkép található, így ha megetted az ételt, láthatod, hogy aznap melyikük tanítását kell alkalmaznod az életedben. Szerintem ez egy igazán tökéletes ajándék neked, remélem sűrűn használod majd. És itt van a bátyád ajándéka is valahol...

Már láthattam is melyik ajándékról van szó. Apám az ajándékkupacoktól jobbra, egy üveg mögé helyezett smaragdokkal és rubintokkal kirakott díszlándzsára mutatott. Felvontam a szemöldököm, felváltva néztem, hol a lándzsára hol apám -eddig még sosem látott- összes fogát kivillantó lelkes mosolyára.
- Hát.. ööö.. hűha.. ez igazán... fényes?- és több pozitív dolog tényleg nem jutott róla eszembe.

- Bizony az! A bátyád aztán kitett magáért! Biztos jó hasznát veszed majd a későbbiek folyamán! Ezt pedig-vezettem oda egy gyönyörű díszszökőkúthoz- az egyik távoli unokatestvéred küldte! Ahhoz képest, hogy 2 éves korodban látott téged utoljára, egész jóra sikeredett ez a kis szobrocska - mutattam a pici spartos babát formázó alakra, ami fél lábon állva a szájából köpi majd a vizet, ha beüzemeljük.

Végignéztem a díszszökőkúton. Ha ez a bizonyos unokatestvér (akiről csak úgy mellékesen, még életemben nem hallottam) csak két évesen látott akkor tényleg nem tudom milyen indíttatásból csináltatta az állítólag engem ábrázoló szobrot széles vállú nálam vagy 10 évvel idősebb, Masruréval vetekedő izomzatú, szakállas férfinak. Mindezt balerina pózba..... Azt hiszem amint ezt nekem ajándékozzák beolvasztatom.... Inkább a szoba másik felén elterülő ajándékhalmot kezdtem vizslatni..
- És az kitől van? Böktem egy Prémes fehér medvebőrre hasonlító nálam vagy hatszor nagyobb palástszerűségre..

Azt Ernest nagybátyád küldte az északi tartományokból. Ha minden igaz, ő maga vadászta le a fenevadat. Ha jól látom, van hozzá illő csizma és kabát is. Írt egy levelet is, hogy sajnálja, de nem tud eljönni, mert közben megsérült a lába és még megterhelő lenne neki az utazás, de reméli jó hasznát veszed majd az ajándékának. Szerintem felpróbálhatnád. Biztos örülne, ha megírnánk neki, hogy végül jó lett-e rád. Utána megnézhetnénk mit küldött nektek nagyanyád...

A nagyim? Mármint apám anyja??
- ő még életben van????????????!-szaladt ki a számon a nem is kicsi tiszteletlenség. -Hiszen ő már akkor olyan vén volt mint az országút mikor eljöttem innen!!!- De apám villámló tekintetével találkozva inkább elhallgattam és a kezében tartott valamit kezdtem vizsgálni:- Hűű. milyen gyönyörű ez a...... takaró?......- Pedig gyönyörűnek még hízelegve se lehetett volna nevezni. Arany és ezüstfonállal volt szőve az egész ami még nem is lett volna rosszabb a többi giccses ajándéknál de a mintája.. mikor közelebbről megnéztem ..... Te jó ég!!!!!ijedtemben elejtettem és a földre hullott! A keresztút állomásai voltak BELEHÍMEZVE!!!!!!!!!!!! -KI AZ ISTEN TUDNA EBBE ALUDNI,??????? EZ UNDORÍTÓ!!!!- sajnos túl későn esett le, hogy ezt hangosan mondtam ki...........

-UNDORÍTÓ? - tornyosultam dühösen fölé. - HOGY MERED ANYÁM AJÁNDÉKÁT UNDORÍTÓNAK NEVEZNI? ÉVEKIG HÍMEZTE SAJÁT KEZŰLEG, HOGY KÉSZ LEGYEN AZ ESKÜVŐDRE!

S-sajnálom apám! Csak ideges vagyok és.. öösszevissza beszélek... Természetesen nem ezt gondoltam.. De miért pont a nagyi hímzi NEKEM? Miért nem a te esküvődre hímzett takarót? Az enyémre pedig miért nem anya?

- Gyere, üljünk le! - mutattam két díszes aranyszékre a nászajándék kupac mellett - Tudod nagyanyád, Justicia Magdalene Annamarie Leoxes, miután megszülettek, eldöntötte, hogy ő bizony nem fog meghalni, amíg ott nem lehet legalább egyikőtök esküvőjén és míg nem találkozik első unokájával. Hozzá tenném nagyanyád 112 éves lesz a nyáron, így joggal gondolhatjuk, hogy Isten meghallgatta imáit. Nos tudod, kifejezetten kérte anyádat, hogy had ő készülhessen eme nemes ajándékkal, ugyanis ez nem lesz más, mint az a takaró, amit a nászéjszakátokon fogtok használni. Én a helyedben nem szólnék le egy ilyen nagy gonddal készült, láthatóan gyönyörű munkát! Szegény el is sírja magát ha ezt hallja.... remélem nem szeretnéd, ha megtudná mit mondtál a munkájára az imént!

Csak felvontam a szemöldököm. Apám ellentmondást nem tűrően felém nyújtotta a takarót és én egykedvűen elvettem tőle. Részletesen elkezdtem vizsgálni a torz ábrázolásmóddal ábrázolt vallásunkhoz kapcsolódó figurákat a különböző kicsavarodott pózaikkal... nem mondhatnám, hogy vonzóbba lettek de igyekeztem keresni benne valami minimális szépet, mert nem akartam apámat még jobban feldühíteni. Ahogy az anyagot forgattam hirtelen megakadt valamin a szemem.. pontosabban egy lyukat nem egészen a takaró közepén... Érdeklődve kezdtem nézegetni.. Ilyen nagy lyukat nem vett volna észre a nagyi? Mondjuk elég idős...
- Apám.. Azt hiszem ez mégsem lenne alkalmas... Nézd-és odatoltam az orra elé a lyukas részt- szerintem megsérült amíg ideszállították vagy valami...

- Nem sérült meg! Ez direkt ilyen! Nem az előbb mondtam, hogy a nászéjszakátokra lesz? Mert akkor most mondom. Ezért is mondtam, hogy tökéletes darab... legalábbis kényelmesebbnek tűnik, mint amilyen az enyém volt. Na de gyere, még rengeteg a dolgunk! - intettem oda neki, de ő csak továbbra is ült és bámulta azt  takarót.

Én ezt még mindig nem értettem.. aztán átfutott a fejemen egy nagyon NAGYON zavarba ejtő gondolat.. de neeeeem, az nem lehet.. Kizárt, hogy AZÉRT lenne egy lyuka közepén.. ugye? Milyen nevetséges lenne, hát persze, hogy képtelenség...- Gyorsan összehajtottam a fura takarót és próbáltam úgy tenni mintha figyeltem volna arra amit az előbb mondott.
- Dolgunk? Milyen dolgunk van még?

- Természetesen a kesztyű próba! Tudod történt egy kis baleset a dédapa kesztyűjével, így ahelyett kénytelen leszel sajnos másikat venni ehhez a nagyszerű darabhoz. - Azt persze nem tettem hozzá, hogy a nagyapám kesztyűjével történt "véletlen balesetnek" én voltam az okozója, mivel olyan fiatalon még nem láttam semmi szépet az ajándékában, nemes egyszerűséggel beledobtam a legközelebbi virágcserépbe. Szerencsére senkinek nem tűnt fel, hogy anélkül léptem az oltár elé, de az idő múlásával nagyon megbántam, ezt a meggondolatlan cselekedetet. Belegondolva nem volt az olyan ronda, hogy ilyen szörnyű véget érjen, ráadásul, ha nem teszem, most Spartos fiam esküvői öltözéke is teljes lehetne. Azért megpróbáltam valamelyest jóvátenni és egy sereg embert állítottam rá, hogy csinálják meg a kesztyű tökéletes, korhű mását, ám mindeddig senkinek nem sikerült előállítania a méltó darabot. Reméltem, hogy az esküvőre tekintettel megerőltetik magukat és nem kell szegény fiamnak szégyenszemre, egy láthatóan nem oda illő kesztyűben megjelennie a ceremónián.

Szóval kesztyű.... Már csak ez hiányzott..Kedvem lett volna megjegyezni, hogyha már nincs meg a dédapai darab akkor mi lenne ha kesztyű nélkül állnék oltár elé de attól féltem egy ilyen megnyilvánulásért még egy masnit is kapnék a cipőmre. Kedvetlenül hát de követtem apámat és nagy örömmel hagytam magam mögött a giccses nászajándékokkal megtömött termet. Követtem apámat ám az egyik ajtó előtt amely félig nyitva volt, és egy folyosóra vezetett megtorpantam. Most gondoltam, bele, hogy ebben az egy szobában még nem is jártunk. Vajon mi lehet idebent? Gondoltam egyet és megfogtam a kilincset amikor apám hirtelen rám szólt.
-Fiam mégis mit képzelsz?! Az a folyosó a menyasszonyi rezidenciára vezet?! ugye nem akarsz leskelődni? -vonta fel kételkedve a szemöldökét.
Úgy kaptam le a kezemet a kilincsről mintha tűzforró lett volna. -Leskelődni? N-nem dehogy. Én csak.. Engem érdekelt, hogy ott bent?- Apám-ha lehet- még magasabbra vonta a szemöldökét, úgy tűnik meg volt róla győződve, hogy Angelica után akarok leselkedni. Láttam, hogy nem tudnám meggyőzni az ellenkezőjéről ezért hagytam a témát.. -Mindegy.. menjünk és .. próbáljunk fel pár kesztyűt jó? - Még egy bátorítónak szánt vigyort is mellékeltem hozzá de erre apám még gyanakvóbb fejet vágott majd szorosan a nyomomban (nehogy vissza tudjak rohanni) bekísért az öltöztető szobába.
Ott már elő volt pakolva több tucatnyi és ízléstelenebbnél ízléstelenebb kesztyű. Förtelmességi szinten bármelyik passzolt volna a dédapa ruhához, így nem nagyon törtem magam a válogatásukkal egyszerűen csak hagytam, hogy az összeset rám húzzák és apám jobbról-balról körüljárva véleményezhesse. Egészen eluntam magam mikor pár idegen ruhadarabot pillantottam meg amit épp most hozott be két szolga.
- Azok ott micsodák? - kérdeztem fejemmel a ruhák felé biccentve, és ezzel teljesen kizökkentettem az egyik kesztyű fodrait vizsgáló apámat.